Carimpex Autószerviz történelem
Márkafüggetlen autószervizünk közel 30 éve áll az Önök és gépjárműveik szolgálatában. 1993-ban kezdtünk el autójavítással foglalkozni, a kezdeti időkben speciálisan Volkswagen személy- és haszongépjárművekkel a VIII. kerületi Asztalos Sándor utcában. Az ügyfeleink nagy része Volkswagen Transporter típusú gépjárművekkel járt hozzánk. Ügyfélkörünk folyamatosan növekedett és egyre ismertebbek lettünk Transporteres körökben. Megrendelőinknek hála folyamatosan képesek voltunk növelni ismereteinket és tapasztalatainkat ezen gépjárművek szervizelésében, aminek következtében hívhatjuk magunkat Volkswagen és Transporter specialistának a mai napig. Egyes szerelőink, akik akkor nálunk dolgoztak ma is velünk vannak, így az akkor megszerezett tudás is. Talán ennek is köszönhető, hogy az akkori Partnereink a mai napig minket választanak.
2003-ban került kialakításra új, immár saját tulajdonú szervizünk. Ekkor költöztünk át mai telehelyünkre, a X. kerületi Maglódi út 6. szám alá, ahol egyszerre akár 5 álláson is képesek vagyunk dolgozni. Az új műhelyben a vásárlói igények kielégítése céljából bővítettük az általunk szervizelt gépjárművek körét, így 2003 óta javítjuk a Volkswagen csoporthoz tartozó összes márkát (VW, Seat, Skoda, Audi), 2006-tól pedig márkafüggetlen szervizként végezzük tevékenységünket. Az évek múlásával folyamatosan nőtt a tapasztalatunk és tudásunk minden márka ismeretében.
Cégünket a folyamatos fejlődés jellemzi mind technikai, mind szakmai oldalon. Folyamatosan fejlesztjük a cégünk eszközeit, felszereléseit. Ez a mai informatika orientált világban elengedhetetlen, ugyanis rohamtempóban fejlődik az autóipar. Mikor lehetőségünk volt rá bővítettük a szolgáltatásainkat, ennek köszönhetően ma már minden szükséges dolgot el lehet nálunk végezni, ami autóval kapcsolatos.
Miért minket válasszon?
- Kedvező árak
- Megbízható, gyors, garanciális munkavégzés
- Az Ügyféllel közösen választjuk ki a számára megfelelő alkatrészeket
- A felmerülő problémákat és javításokat hétköznapi nyelven magyarázzuk el
- Rövid határidővel fogadjuk Önt
- Családias, baráti légkör
- Megvárható gyorsjavítások
Számunkra fontos, hogy az Ügyfél gépjárművébe olyan alkatrész legyen felhasználva, ami számára megfelelő. Először teszünk egy javaslatot a Megrendelő számára, hogy mi az általunk ajánlott termék. Amennyiben ez nem felelne meg neki (pl. túl megy a kereten), akkor keresünk egy kompromisszumos megoldást. Abban az esetben, ha valakinek konkrét elképzelése van, hogy mit szeretne beépíteni, úgy mi a mindennapi tapasztalataink köszönhetően véleményt tudunk róla mondani. Előfordul, hogy egy alkatrészgyártó, aki 5 éve még magas színvonalat képviselt, manapság már nem.
Nálunk el tud intézni mindent egy helyen, amire autójának szüksége van! Legyen az gépjárművének téli felkészítése, gumicsere, olajcsere vagy vizsgázatás, akár egyszerre mindet elintézheti a Carimpex-nél!
Munkatársaink
Minden vállalkozás legfontosabb láncszemei a benne dolgozó személyek, így van ez cégünk esetében is. Ők kommunikálnak az Ügyfelekkel, Ők végzik el a napi munkát, ezért is fontos az Ő naprakészségük és elégedettségük. A nálunk dolgozó csapat egy nagyon jó egyvelege a tapasztalt és a még fiatal, tudásra szomjazó kollégáknak. Egyes munkatársaink a 90-es évek eleje óta velünk vannak, Ők jelentik a tapasztalatot számunkra. Naprakészségüket folyamatos képzésekkel tartjuk szinten, ugyanis mint már említettük, az autóipar roham léptekben fejlődik.
Milyen gépjárművek szervizelését végezzük?
- Volkswagen
- Skoda
- Seat
- Audi
- Mercedes-Benz
- BMW
- Mini
- Opel
- Peugeot
- Renault
- Citroen
- Fiat
- Alfa Romeo
- Lancia
- Dacia
- Nissan
- Toyota
- Honda
- Lexus
- Daewoo
- Kia
- Suzuki
- Mazda
- Hyundai
- Mitsubishi
- Lada
- Chevrolet
- Ford